Nemrég a 100. tag regisztrált az oldalon, a károsultak oldalán pedig már több, mint ezren vagyunk.
Ennek az oldalnak is megtaláltam a maga szerepét, mégpedig itt fogjuk szervezni az un "banklassító programot" vagy "bank teszt programot" vagy "preciziós sztrájkot", ahogy tetszik.
Inditottam Bagdi Bella videója nyomán egy körkérdést, "Milyen közösséget szeretnénk", a válaszokat a kommentek közé irjad, ha vannak.
Holnap reggel fent lesz az oldalon is, de a www.vimeo.com/telkes cimen* máris megtalálod Dr Tóth Balázs a KÖSZ 3. találkozóján, április 4-én tartott előadását videón, 4 részre bontva, egy kis "figyelmességi versennyel" fűszerezve. Ez utóbbi azt a célt (is) szolgálja, hogy kiválasztódjon az a 20 ember, aki megfelelő felkészülés után részt venne ebben a bizonyos "preciziós sztrájk" programban, amelynek lényege, hogy szó szerint betartjuk azt, amit a bankok és a pénzügyei felügyelet az ügyfelektől kér.
Együtt átolvassuk és értelmezzük az adott befektetési formához tartozó minden szerződést, a hivatkozott jogszabályi helyeknek az ügyintézővel együtt történő elolvasásával és értelmezésével együtt. Dokumentáljuk, hogy mi történik, a tapasztalatokat az interneten (és a médiában) közreadjuk.
Akinek van kedve, kérem szánjon egy kis időt a tájékozódásra, mert ez lesz a KÖSZ első komoly megmérettetése, a project_001. :)
De egyelőre csak...
Kellemes Húsvéti ünnepeket!
Jóska
Dr Telkes József
a KÖSZ elnöke
*Érdemes regisztrálni, mert lesznek zárt, "bizalmas" videók, amelyeket csak a vimeo.com rendszerben regisztrált és a KÖSZ csoportjához csatlakozott tagok láthatnak.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
(azonnal közölhető)
Megzsarolták a PSZÁF-ot?
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége kezdeményezője, Dr. Telkes József, miután olyan információ jutott tudomására, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az egyik pénzintézet határozott nyomására hozta meg döntését még novemberben arról, hogy a nyílt végű ingatlanalapok kereskedését 10 napra felfüggeszti.
Kistarcsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 12-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvében utalás található arra, hogy 2008. november 7-én „banki nyomás” hatására hozta meg határozatát a PSZÁF. Mint ismeretes, a Felügyelet határozata következtében a mintegy százezer magyar kisbefektető nagy része mind a mai napig nem tud hozzáférni a különféle nyílt végű ingatlanalapba fektetett pénzéhez, körülbelül 433 milliárd forinthoz. A felfüggesztés idején ugyanis a bankok úgy módosították egyoldalúan forgalmazási szabályaikat, hogy a befektetők három nap helyett csak kilencven banki forgalmi napot követően - legkorábban tehát 2009 áprilisában - juthatnak hozzá az érintettek. Közben, november óta egy kivételével minden nyílt végű ingatlanalap értéke meredeken zuhan; van, amelyik értékcsökkenése a húsz százalékot is meghaladja. Mindezt a kisbefektetők tehetetlenül kénytelenek végignézni.
A Banki Károsultak Önvédelmi Szövetségének birtokába került hiteles önkormányzati jegyzőkönyv szerint Szeles Nóra, a Budapesti Értéktőzsdére is bevezetett Alapokat kezelő Macrogamma Befektetési Alapkezelő Zrt. ügyvezető igazgatója azt állította, hogy ő jelen volt a határozat meghozatalakor, és a PSZÁF banki nyomásra hozta meg a befektetési alapok forgalmazását korlátozó döntését, amelyet nyilvánosan a befektetők érdekeinek védelmével indokolt.
„Én ott voltam a PSZÁF-nél, amikor ez a határozat született. A felügyeletet olyan helyzet elé állította egy nagybank, ami a legsportszerűtlenebb lépés volt a bank, és befektetési szektorral. Ez a bizonyos bank bejelentette, hogyha a PSZÁF nem függeszti fel ezt az alapot, akkor is »keresztbe tesz« ezeknek a piaci szereplőknek. Ez teljesen váratlanul ért minket, mert senki nem tájékoztatott, hogy lesz egy ilyen kezdeményezés. A PSZÁF soha nem látott módon élt ezzel a törvény adta jogával. A PSZÁF meghozta a határozatot, mert dönteni akart. Most azon fáradozok, hogy ez az ügy a lehető legmegnyugtatóbban záródjon le. Nem csak Önök vannak kétségbe esve, hanem az összes piaci szereplő.” - áll a jegyzőkönyvben.
A Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége az alábbi kérdésekben vár választ az illetékesektől:
- Mit keres egy Ingatlanalap-kezelő ügyvezető igazgatója a PSZÁF egy olyan ülésén, amelyen az ingatlanalapok befagyasztásáról döntenek?
- Mivel és hogyan vették rá a PSZÁF-ot a példa nélküli döntés meghozatalára, és mely bankra hivatkozva vagy megbízásából tették mindezt?
- Védheti-e a befektetők érdekeit egy olyan döntés, melyet Szeles Nóra elmondása szerint bankok hathatós közreműködésével hoztak meg?
A KÖSZ az eset kapcsán feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen, kérve annak kivizsgálását, hogy valóban a jegyzőkönyvben foglaltakkal egyezően született-e meg a kérdéses PSZÁF határozat, s amennyiben a válasz a kérdésre igen, úgy megvalósulhatott-e bűncselekmény az ügyben.
További információ: www.help.try.hu – karosultak@gmail.com
dr. Telkes József, a KÖSZ képviselője - +36 (1) 457-0903
Budapest, 2009. március 5.
Add tovább a képet, ha támogatod a banki ügyfelek civil érdekvédelmének szervezését!
A Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége honlapja
Most kezdődik a Rádió Q 99.5 műsora!
LAPZÁRTA!
Szerda este a műsor után lezárom a könyv kéziratát, igy most itt az utolsó alkalom, hogy bárki bármit javasoljon a könyvvel kapcsolatban. Fontos tudni, hogy a rövid (kb. 80 oldalas) kis méretű könyv elsősorban mozgalom-szervezési eszköz, főként azoknak a tájékoztatására szolgál, akik nem használják az internetet.
Részletek a blogon, a szerdai rádió műsor terveivel együtt, amelynek vendége lesz többek között az az ügyvéd, aki beperelte a bankokat. jó jel, hogy a titkárnőmnek (Maya) már a telefonban azt mondta, hogy fogjunk össze!
Ha érintett vagy, szerintem ezt az estét ne hagyd ki!
http://erdekvedelem.nolblog.hu
A Rádió Q tulajdonosával 3-4 próbaműsor elkészítésében állapodtunk meg, amelyre elsősorban az indított, hogy képtelen voltam - egészen a legutóbbi napokig - megfelelő média nyilvánosságot teremteni. Ebben a pár lehetőségben ezért az utolsó óra (23,00-24,00 óra) az ingatlanalapoké, pontosabban az online mozgalomszervezés témájáé, a műsorban a téma képviselője Hajdú Miklós (telefonon).
Emellett a az alábbi fő témákat tervezem:
1. adás: Ki mire használja az internetet és mit vár a műsorunktól. A legfontosabb online eszköz, a Startnap.com bemutatása.
2. adás: A blogok. Miért írod és miért olvasod? Mire használható. Hogyan blogolsz. Pár blogger bemutatása. Melyik szolgáltatót érdemes használni? Blog.hu
3. adás: Civil újságírás. Mi a szerepe, ki miért lát - vagy nem lát - fantáziát a civil mozgalmaban és a cilvil újságírásban. A mindenkori hatalom és a mindenkori civilek viszonya. Mi a szerepe a közösségi szerkesztésnek az internetes tartalmak létrehozásában? A szavazás használata: hol, hogyan, miért, mikor? Poll-r.hu
4. adás: Összegzés, értékelés, tervezés Brainstorming az interneten. Ki miért szereti - vagy nem - a fórumozást, a kommentelést, a levelező listákat. A moderáció kérdése. A hiteles kommunikáció. A példa.
A harmadik adás után tervezem, hogy újra beszélek a rádió tulajdonosával és eldöntjük, hogy lesz-e, s ha igen, akkor mi módon folytatás.
Jöhetnek a kérdések, javaslatok, mind a műsor téma választásával kapcsolatban, mint pedig a meghívott vendégek személyére, indoklással.
Bloggerek! Civil újságírók és jelöltek! Itt az alkalom, hogy elmondjátok a tapasztalataitokat a rádióban és ezzel az eszközzel is egymásra találjanak, akik minél többet szeretnének kihozni az internet adta lehetőségekből.
A műsor honlapja: http://netszemle.hu
A műsor gyorsoldala: http://startnap.com/radioq
A műsort Werlein Mayával, a Japántapasz.hu irodavezetőjével együtt vezetem, aki a műsor hallgatóival együtt ismerkedik a a NetSzemle.hu "szabványos eszközeivel". A próbaadások alatt állandó informatikai szakértőnk Mireider Márk.Figyelem! Kedden jelenik meg "Az üzlettárs" c. kisvállalkozóknak szóló magazin, amelyben reklámriportban mesélek egy keveset az új műsorról. (Megjelentetése nem csak a műsor promócióját, hanem az ingatlanalapok károsultjainak összegyűjtését is szolgálja.)

Nem mondhatni, hogy a honi média és a bankszakma fejvesztve reagált volna arra az egyedül a 168 óra által megjelent gyanúra, mely szerint az ingatlanalapok felfüggesztésekor az "egyik nagybank" megzsarolta volna a pénzügyi felügyeletet és a kisebb alapkezelőket.
Egy hete javasoltam, hogy induljon szakmai vita a felfüggesztés körülményeiről.
Valóban, néhány szakember nézőpontja meg is jelent a Portfolio.hu oldalán indult vitában, amelyek több oldalról is kétségbe vonták annak a döntésnek a helyességét, hogy az összes ilyen alapot - tehát nem csak a likviditási problémával szembekerülteket - felfüggesztette a PSZÁF és hogy nem igazán korrekt a "tájékozatlan befektetőket" felelőssé tenni egy olyan befektetési forma bukásáért, amelyet nygodtan nevezhetünk "gyári hibásnak", tekintettel arra, hogy mindenki tudhatta: az ingatlanokat nem lehet nagyarányú tőkekivonás esetén egyik napról a másikra értékesíteni.
A KÖSZ! - Banki Károsultak Önvédelmi Szövetsége - tiltakozása már koárbban is visszhangtalan maradt, sőt a Portfolio.hu úgy döntött, még a károsultak kérdései sem jelenthetnek meg a vitában!
Igy áll a helyzet 6 héttel az ingatlanalapok felfüggesztése és egy hónappal a viharos gyorsasággal megváltoztatott tőkepiaci törvény életbe lépése után: a károsultakkal nem törődik senki, és a magyar sajtóban még az a tény sem jelent meg, hogy elindult a bankokkal szembeni fogyasztóvédelem internetes megszervezése. Az illetékes hatóságok, a pártok, a kormányzat, a fogyasztóvédelem egyelőre nem reagált vagy elutasította az érintettek vizsgálatot kérő felkéréseit.
Éljen és virágozzék az új magyar demokrácia! :(
További információk és friss fejleményeket a KÖSZ! oldalán találsz.
Közlemény
A bankok ügyfeleinek érdekvédelmét szervező internetes
kezdeményezés felhivja a közvélemény figyelmét, hogy egy interneten
talált önkormányzati ülés jegyzőkönyve alapján felmerült a gyanú, hogy
"az egyik nagybank" megzsarolta a pénzügyi felügyeletet és a többi,
kisebb alapkezelőt.
Egy kisváros önkormányzati megbeszélésén az egyik nyilt végű
ingatlanbefektetési alap képviselője állította ezt, aki személyesen
részt vett az ingatlanapok november 7-i felfüggesztéséről tartott
felügyeleti megbeszélésen.
Kérünk minden illetékes hatóságot, hogy vizsgálják meg ezen állítás
valóságtartalmát, és tárják fel a közvélemény előtt, hogy mi volt a nyilt végű
ingatlanalapok felfüggesztésének valódi háttere, és hogy születetett meg az a
döntés, amelyet az alapok többsége és az MNB is ellenzett.
Az ingatlanalapok károsultjainak pedig azt javasoljuk, keressék fel az alábbi internetes oldalt további információkért:
http://www.help.try.hu
Melléklet helye, képpel: http://href.hu/x/7n9j
(Közlemény vége.)
...ezt az infót (Közlemény) eljuttatni mindenkihez, aki használja a bankokat. Érdekvédelem, 100% online szervezés!
(Próbálsz segíteni?) (Szavazás.)
Ijesztő szakadék tátong a "hivatalos" közlések és a "piaci pletykák" világa között, és még félelmetesebb a sajtó cinkos hallgatása, az érintettek hangjának elfojtása.
Kedves Bankom! Becsaptál!
2006-ban Te ajánlottad nekem, hogy tegyem a pénzem az ingatlanalapodba, mert az ugyanolyan biztonságos, mint a bankbetétek, és ugyanúgy bármikor (azonnal) hozzáférhetek a pénzemhez, amikor szükségem van rá.
Most azonban azt mondod, nem fizetsz, egyoldalúan és előzetes értesítés nélkül megváltoztattad a visszaváltás feltételeit. Most már nem azonnal, hanem csak 2009. áprilisában (!) juthatok a pénzemhez!!
Hogy bízzak most már benned ezután?
Ha megkérdezem, hogy mégis akkor MAJD mennyit fogsz fizetni, azt nem tudod megmondani! Majd amennyit AKKOR érnek ezek a jegyek?
Kedves Bankom! Megszegted a szerződésünket!
Ráadásul azt is mondod, hogy hajlandó vagy kölcsön adni, természetesen kamattal.
Alig hiszek a fülemnek!
Úgy érted, fizessek kamatot a saját pénzem után??
Válaszodat hiába várja:
Egy csalódott ügyfeled.
Add tovább, ha egyetértesz a kezdeményezéssel vagy csak segíteni szeretnél abban, hogy minél több érintett emberhez eljusson a híre! Előre is köszönöm!